Léteznek olyan járművek, amelyek közeledte láttán biztosan felkapjuk a fejünket. Ilyenek például a kétéltűek, amelyek vízen és szárazföldön is teljes értékű járműveknek számítanak. Az IVECO történelmében is találunk példát ezekre a különlegességekre.

​Aránylag kevés járműgyártó dicsekedhet azzal, hogy termékpalettáján megtalálhatók a kétéltű járművek. Ez nem is csoda, hiszen elég, ha csak végiggondoljuk a hátteret. A kétéltűeket nem az átlagos gépkocsi- vagy tehergépjármű-vásárlók veszik meg, célcsoportjuk a legtöbb esetben kívül esik a civil szférán. Felhasználási területük ennek megfelelően elég szűk mozgásteret tesz lehetővé, leginkább katonai és bizonyos esetekben mentési, esetleg turisztikai célokra használják őket. Ugyanakkor termékfejlesztési oldalról jelentős műszaki szakértelmet kívánnak a gyártótól. Míg például egy terepes, 4×4-es hajtásképletű gépkocsinál gázlómélységet adnak meg, vagyis azt a vízmélységet, amelyben még biztonságosan, a saját kerekein, a jármű részeinek károsodása nélkül átkelhet például egy folyón, addig a kétéltűeknek minden gond nélkül, hajóként kell közlekedniük a vízen. Persze mindezt úgy, hogy egy hosszabb-rövidebb fürdőzés után a saját kerekeiken haladjanak tovább a szárazföldön. Ennek köszönhetően nemcsak azok a technikai részletek fontosak, amelyeknek köszönhetően a jármű úszni és gurulni is tud. Legalább ennyire lényeges a felhasználás alapján kidolgozott formaterv. És ez a formaterv az, amire biztosan mindenki felkapja a fejét, ha szembe találkozik egy kétéltűvel.

 

A hajócsavarral hajtott 6640 AMDS volt az első olasz gyártású kétéltű jármű, amelyet a tűzoltóságok használtak, leváltva az amerikai típusokat

 

Elmondhatjuk, hogy az IVECO abba az elit körbe tartozik, amely a kétéltű járművek gyártóit tömöríti. Persze nem a véletlen hozta úgy, hogy a gyártó elkezdett ezzel a különleges termékcsoporttal foglalkozni. A két olasz előd, a Fiat és a Lancia mellett, a Magirus és az Unic is hosszú távú múltra tekinthetett vissza a katonai járművek gyártása terén. Így szinte egyenesen adódott, hogy az olasz honvédelmi minisztérium számára az IVECO is kínáljon különféle katonai járműveket. Ezek egy részének semmilyen kapcsolódása nem volt a civil felhasználási területek járműveihez, mint például a tankoknak. Más részük a kereskedelmi forgalomban is kapható járművek átalakított változataként került harcászati területre, mint a páncélozott csapatszállítóvá alakított EUROCARGO modellek.

De koncentráljunk most az igazán különleges járművekre, a kétéltűekre! Ezeket a gépkocsikat a Bolzanóban található gyárban készítik, csakúgy, mint a korábban már bemutatott LMV típust.

 

Pont olyan, mint egy hajó, pedig ez a Cousteau kapitány Amazonas-expedíciójában részt vevő 6640 G modell, amint épp turistákat szállít a Szajnán 1982-ben

 

A kétéltűek fejlesztésének és gyártásának nem titkolt célja volt, hogy ezekkel a járművekkel váltsák ki a tűzoltóság és a hadsereg által korábban használt amerikai típusokat. A 6640 AMDS névre keresztelt első generációt még hajócsavar hajtotta, és valamivel rövidebb volt a 6640 G néven ismert, immár vízsugárhajtású második generációnál. Mindössze kétszer fordult elő, hogy ezekből a járművekből civil felhasználásra is készült egy-egy példány. Ugye mindenki számára ismerősen cseng Jaques Cousteau neve? Vagy, ahogy itthon ismerjük, Cousteau kapitány. Az IVECO két járművet is a francia tengerkutató rendelkezésére bocsátott a második generációból. Az egyiket Kanada sarkvidéki területein, míg a másikat az Amazonas-expedícióban használta a tudós és csapata. És ezzel talán sikerült minden szkepticizmust is eloszlatnunk a járművek képességeit illetően, hiszen a két területen egymással szögesen ellentétes időjárási és terepkörülmények között kellett nap mint nap helyt állniuk.

 

Szintén Cousteau kapitány 6640 G járműve, ezúttal szárazföldön

 

És most nézzük röviden, hogy milyen műszaki paraméterekkel rendelkeztek az IVECO kétéltű járművei! Az első generáció, azaz a 6640 AMDS típus gyártását 1975-ben kezdte meg a vállalat. A 6950 kilogramm tömegű gépkocsit hathengeres, 5184 köbcentiméteres, 117 lóerős motor hajtotta.  A második generáció 1980-ban váltotta le az elsőt. A jármű tömegének növekedése szembeötlő, hiszen itt már 8500 kilogrammról beszélünk. A motor maradt hathengeres, azonban 5499 köbcentiméteresre duzzadt, és immár 195 lóerősre izmosodott.

Ha ugrunk egy nagyot az időben, és vetünk egy pillantást az IVECO jelenlegi termékpalettáján szereplő kétéltűre, bizony szembeötlő a változás. A 8×8-as hajtásképletű SuperAV névre keresztelt jármű mozgatásáról az IVECO 500-560 lóerős, hathengeres Cursor 13 motorja gondoskodik. Legnagyobb sebessége szárazföldön 105 kilométer óránként, míg vízen tíz kilométeres óránkénti sebességgel képes haladni.

 

A legutóbbi változat, a SuperAV Brazíliától kezdve egészen Olaszországig számos ország honvédelménél teljesít szolgálatot